2017. december 10., vasárnap

Így készült: Daylara digitálisan

Sziasztok!

Tudom, nagyon régóta nem hallottatok felőlem. Nos, az utóbbi kb fél évem elég tartalmas volt, sajnos nem feltétlenül pozitív irányban. Az egyetemen most ért véget a félév és remélhetőleg innentől jobban rá fogok majd érni blogolni.(Meg képregényeket gyártani, mert több, mint egy hónapja arra se volt időm és energiám. Csak a sulis rajzokkal foglalkoztam.)
Bár őszintén szólva nem tudom mennyire van értelme ennek a blognak és mennyire veszitek hasznát azoknak a dolgoknak, amiket itt megosztok veletek...
Munkám az akad bőven és a mai bejegyzés egy pótlás lesz, mivel ezt a rajzomat még a nyáron készítettem.
Magamhoz képest elég részletes lett és nagyon sokat dolgoztam vele.
Ő Daylara, akiről már korábban is láthattatok rajzokat, bejegyzéseket. A saját karakterem és Himitsu jobbkezeként funkcionál. Ezenkívül a vállán ül Montie, Himitsu kedvenc madara. Csak ezt a két nőt engedi magához közel, egyébként elég veszélyes kis dög. :3

A megszokott séma szerint készítettem a rajzot: első réteg a skicc volt, ezt követte a körvonal, utána a háttér. Feltettem az alapszíneket, ezután kidolgoztam és legutolsó lépésként kiszíneztem a körvonalakat és feltettem a csúcsfényeket.
Itt egy gif a rajzolás folyamatairól:


És a kész kép:

Ez a  mai bejegyzés most csak ennyi lett volna. Igyekszem bepótolni az utóbbi hónapok lemaradásait, hiszen elég sok képanyag gyűlt ez idő alatt fel. És persze sok sulis rajzom is van. Azokat egy bejegyzésbe fogom belesűríteni. :)

Addig is, pá!

2017. július 19., szerda

Elszíneződött bizsu? No problem, Risa megoldja!

Egy éve vettem egy ametiszt medált, de a foglalatja sajnos csúnyán elszíneződött, oxidálódott. Pedig próbáltam mindig letisztítani, nem hordtam olyan sokat és távol tartottam a bőrömtől, de minden bizsu sorsa ez...
Olvastam a szódabikarbónás tisztítási módszert, de az nem volt itthon. Eszembe jutott, hogy van ám nekem ezüst színű akril festékem, miért ne festhetném be? :D
Most csináltam ilyet először, szóval nem tudom, hogy meddig fog rajta megmaradni a festék, de gondoltam megosztom veletek, hátha valakinek kapóra jön. :)


Eszközök, amik szükségesek:

  • Ezüst színű akril festék(nekem nagy kiszerelésben van a cosplay miatt, de már 500 Ft-ért is lehet kapni fele ekkorát)
  • Színtelen(fedő) körömlakk
  • Smirgli papír
  • Vékony ecset


Fontos, hogy lecsiszoljuk a festeni kívánt felületről a zöldes foltokat, esetleg a még rajta lévő festéket. Nem kell nagyon erősen nyomni, mert nagyon megkarcolja a bizsut.

Ezután vékony ecsettel vigyük fel rá az első réteget. Hagyjuk megszáradni, mert ha nem száradt meg, akkor csak ide-oda tologatjuk az ecsettel a festéket a felületen, de nem fogja befogni (magyar nyelv szépsége xD). Fontos, hogy ne hígítsuk vízzel az akrilt, egyszerűen csak kenjük fel. Nekem két réteg pontosan elegendő volt, ne vigyük túlzásba, mert a vastag festékréteg lepattoghat.

Lógassuk fel valahova, hogy teljesen megszáradjon a festék, majd száradás után kenjük be a felületet színtelen körömlakkal. Ezt is lógassuk fel, majd hagyjuk teljesen megszáradni.

Fogalmam nincs, hogy meddig fogja így bírni, de hátha tartós lesz. :D És ha lekopott a festék újra lehet kenni, természetesen csak csiszolás után!


Remélem tudtam ezzel segíteni.

Pá! ^^

2017. július 10., hétfő

Kreatív kertészet 1.rész

Sziasztok!

Egy kicsit eltűntem, de- mint azt Facebookon is írtam- a vizsgáim után szinte azonnal elkezdtem dolgozni, így semmire nem volt időm és energiám. :/ Viszont pénteken felszabadultam a rabiga alól, így kiélhetem magam. xD
Minden azzal kezdődött, hogy szombaton vettem egy mini virág terráriumot 1700 Ft-ért az Auchanban. Régóta kerestem egy ilyet és azonnal beleszerettem. :D

Így néz ki:

Ezután nem volt megállás, a hétvégén ültetéssel foglalkoztam és kerestem az ötleteket és az anyagokat hozzá.
Szerencsém van, mert falun élek, tehát csak ki kellett mennem a kertbe és keresgélni mohát, kavicsot és még ami eszembe jutott. A kagylókat pedig még 6-7 éve gyűjtöttem a Balatonon.
Először egyszerűbb dolgokkal kezdtem, sima kaspókba pakolgattam bele apró pozsgás virágot és egy bambuszt.
Az első próbálkozások:


Vasárnap nagynénéméknél voltunk, neki pedig rengeteg kövirózsa van a kertjében, így kértem tőle néhány darabot és most ezeket ültettem el. :)
Tegnap este egy egyszerű befőttesüvegbe tettem bele 2 kövirózsát néhány kavics és kagyló társaságában. Igazából sóderbe szerettem volna tenni, de a melléképület ajtaja fölött egy hatalmas keresztespók van, így a közelébe se mertem menni,  pedig ott van egy nagy adag sóder egy vödörben(papagáj alomnak fenntartva xD). Szóval maradtam a sima földnél(a virágföld is a melléképületben van természetesen, így inkább sima termőföldet használtam :'D).

Ilyen lett(szerintem később átültetem őket rendesen, 
ha valaki segít nekem kihozni a földet és a sódert xD):

Ma pedig már extrémebb dolgokat kerestem. Találtam egy elég menő gyertyatartót a sok lom között és egyből megszállt az ihlet. Ezután eszembe jutott, hogy tavaly kaptam egy párologtatót, de mivel nem bírom az illatát az ilyesminek és csak fejfájást kapok tőle, így ott porosodik valahol a polcon.
Így azt is elővettem.

A gyertyatartóban lévő virágok: majomkenyérfa, kövirózsa, aloe vera.

A párologtató pedig már egészen művészi lett. xD Remélem megmarad az aljában moha.Egyébként egy kis faággal és kavicsokkal díszítettem a mohát. A tetejére kövirózsát tettem pár kagyló kíséretében.
Az eredmény:

Jelenleg így néz ki az asztalom(hol fogok ezután rajzolni? :O)

Ezután felakasztható apróságokat fogok készíteni, csak ahhoz még anyagot kell gyűjtenem. Így azt egy következő bejegyzésben fogom megmutatni. :) A virágok állapotáról pedig majd a nyár végén írok egy bejegyzést.
Remélhetőleg a héten megérkezik a gyurmám, így nekiállok BJD-t készíteni, szóval ha minden jól alakul arról is lesznek posztok.

Addig is pá! ^^ 

2017. június 11., vasárnap

Bloody Himitsu tussal: 3.rajz

Üdv!

Kedvem támadt ma befejezni a 3 laposra tervezett sorozatomat Himitsuról. :)
Így készült:

Először a vázlattal kezdtem.

 Majd tussal kihúztam a körvonalakat.

Elkezdtem a vonalazást, pontozást stb.

A kész mű:

Így néz ki a sorozat egyben:


Mivel itt a nyár, így remélhetőleg sok rajz készül majd a következő hónapokban. :)
Biztosan jelentkezem a közeljövőben.

Pá! ^^

2017. június 10., szombat

Bloody Himitsu tussal: 1. és 2. rajz

Hali! :)

Most 2 rajzot hozok, mivel ez egy sorozat lesz, amit 3 laposra terveztem. Tegnap és ma született meg az első két rajz a Bloody Himitsu sorozatomból.
A két kép elkészítésének bemutatásával párhuzamosan fogok haladni.

 A vázlatok:



Az elsőnél elfelejtettem lefotózni a kihúzást, de a másodiknál már eszembe jutott. Itt még csak egyszerűen tussal kihúztam a körvonalakat, kicsit játszva azokkal. Például a test vonalai vékonyabbak, a haj, szarvak és ruha vastagabb stb.


Itt már elkezdtem az árnyékolást, pontozást, díszítést. :)


A végeredmények:



Ez volt az ihlető zene:


Hamarosan jövök a harmadikkal is.
Pá! ^^

2017. május 19., péntek

Sulis rajzok 2

Sziasztok!

Mint ahogy az előző félévem végén, most is hozok nektek néhány sulis rajzot. Ez a félév inkább az itthoni munkák terén volt termékeny, szóval csak néhány felvállalhatóbb képet mutatok meg az egyetemen készített munkáimból. Bár azt hiszem egyre jobban visszafele fejlődöm rajzilag. :"D

Bálnafészek
Ez egy kreatív feladat volt, egy tájat kellett átalakítani és valamiért nekem
egy fán lévő fészek ugrott be, amiben egy madár szárnyú bálna bébi van körülötte a szüleivel.
Technika: akvarell
Méret: A/3

Részlet tanulmány élő modell alapján.
Technika: akvarell
Méret: egyéni

Részlet tanulmány élő modell alapján.
Technika: akvarell
Méret: egyéni

Kagyló tanulmányok.
Technikák: színes ceruza, toll, fekete akvarell
Méret: A/5

Külső tér1
Technika: akvarell
Méret: A/5

Külső tér2
Technika: akvarell
Méret: A/5

Feketerigók
Technika: tus
Méret: A/5
A készítésükről még annyit, hogy az akvarell lapra vízzel rajzoltam fel a madarakat és a tust rácsöppentettem a vizes részre. Így jöttek létre.

Ennyi rajzot hoztam, hamarosan vége ennek a félévnek és végre megint lesz időm képregényt rajzolni. :)
Hamarosan jövök.

Pá! :)

2017. május 7., vasárnap

PlayIT 2017 Debrecen: Képek a faunomról

Sziasztok!

Tegnap lezajlott a debreceni PlayIT is. Elég vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban, de alapvetően jó volt. Itt most nem akarok  nagyobb élmény beszámolót tartani, majd a személyes blogomon úgyis mindent kifejtek az eseménnyel kapcsolatban.
De ahogy azt ígértem, hoztam néhány képet a cosplayemről, amin olyan sokat melóztam. Iszonyatosan meleg volt egyébként maga a páncél, de a parókánál semmi nem volt rosszabb. Eleve ott volt alatta a 80 cm-es dús, göndör hajam összefogva és még rá ugyan ennyi műhaj. Minden időjárásjelentés ellenére pedig nem hogy eső nem esett, de délutánra biztos volt vagy 25 fok. Viszont mindezek ellenére is nagyon élveztem és jó volt felvenni ezt a cp-t. :)
Szóval lássuk is a képeket:

Így festett teljes alakban :)

Egy közelebbi kép.

Abraka dabra. :D

Mert egy selfie is kellett. :D

Képek másokkal:
Wiliemmel ♥

Végre volt bátorságom odamenni Yurikohoz *-*

Két cosplayes barátommal. :)

Egyelőre csak ennyi képem van, remélem még találok magamról párat. :)